Hirdetés
Nyitólap Bemutatkozás Nőszövetség
Nagyvárad-Rogériuszi Református Nőszövetség

„Az aratni való sok, de a munkás kevés” Máté 9,37

A Rogériuszi Nőszövetség célja és tevékenysége a Királyhágómelléki Református Nőszövetség alapszabályzata alapján:

Célok:

  • a keresztyén hit és életvitel segítése

  • egyháztagság elmélyítése, elsősorban a nők között

  • az egyházi munka segítése

  • imaszolgálat

  • diakónia

  • család és ifjúság gondozása

  • betegek és magányosok vigasztalása

  • evangéliumi szellemi közösség építése

  • az anyaszentegyháztól eltávolodott nők templomi közösségbe való integrálása

  • női bibliaórák, konferenciák, tanfolyamok, előadások szervezése és azokon való részvétel

  • az egyes gyülekezeti nőszövetségi közösségek közti kapcsolat ápolása

A célok megvalósítása érdekében szükség van a Szentírás olvasására és az igehirdetések rendszeres hallgatására. Együttese tanulni az Isten szeretetét és akaratát, hogy cselekedni tudjuk azt.

Mindent amit teszünk, hitből és szeretetből teszünk, Isten dicsőségére és az anyaszentegyház építésére.


Tevékenységeink:

  • Hetenként egyszer munkadélelőttöt tartunk, hétfőn 9 – 12 óráig, a templom előcsarnokában. Ezeken az összejöveteleken csigatészta készítésén kívül igetanulmányozást végzünk, vallásos énekeket tanulunk, megbeszéljük egyházunk életét, gondjait, egészségügyi ismereteket terjesztünk, sütés-főzéssel kapcsolatos hasznos tapasztalatainkat kicseréljük, időszerű kérdéseket megvitatunk, szeretetvendégséget tartunk.

  • A diakónia területén az erre kijelölt csoport betegeket látogat a kórházban és otthonaikban, élelmiszercsomagokat osztanak szét, és ruhasegélyekben részesítik a rászorulókat.

  • A nőszövetség tagjainak egy része a gyülekezeti kórusban énekel.

  • A nyári gyermek-bibliatáborokban a nőszövetség tagjai szerzik be, készítik el és szolgálják fel minden nap a tízórait a gyerekeknek.

  • Október hónapjában Halottak napjára, november hónapjában Adventre készítünk koszorúkat eladásra. A befolyt pénzösszeget a gyerekek karácsonyi ajándékcsomagjainak összeállítására fordítjuk.

  • Részt veszünk a megyei és kerületi nőszövetségi konferenciákon.

  • Rendszeresen jelen vagyunk az imaheteken.

  • Anyagilag támogatjuk és segítjük az egyházközséget a szeretetvendégségek szervezésében.

  • Konfirmándusoknak könyvjelzőket, a keresztelésre kerülő gyermekeknek zsebkendőt készítünk.

  • Kirándulások szervezése testvér-gyülekezetekbe.

 

Nőszövetségünk névsora:

Antal Margit

Antal Erzsébet

Auner Éva

Balogh Mária

Balogh Antónia

Bodoni Éva - a nőszövetség alelnöke

Bartos Katalin

Czirják Erzsébet

Dallos Erzsébet

Demjén Edit

Diósadi Emma

Föedl Viola

Fazakas Éva

Füzesi Ilona

Gáll Irma

Gáll Rózsika

Gulyás Jusztina

Gombos Judit

Győrfi Margit

Horváth Márta

Herman Éva

Incze Julika

Kósa Gyöngyi - a nőszövetség elnöke

Krizsovánszki Mária

Kosztán Erzsébet

Kiss Irma

Kántor Erzsébet

Kozma Éva

Kovács Ida

Kovács Tünde - a nőszövetség alelnöke

Mátyási Edit

Méder Lilike

Murguj Ilona

Nagy Katalin

Nagy Magda

Oláh Mária

Péter Gabriella

Rollinger Ilona

Sikes Magda

Salati Ilona

Sana Julianna

Szabó Viola

Szabó Éva

Szabó Emma

Szabó Teréz

Szabó Irma

Szabó Juliánna

Szűcs Juliánna

Szűcs Ágnes

Tökölyi Gréti

Tarpai Juliánna

Tőtös Rózsika

Ţicala Ildikó

Trasoly Erzsébet

Trippon Anna-Mária

Varga Irén

Virágh Irén

Vass Magda

Úr Viola

 
RocketTheme Joomla Templates