Hirdetés
Nyitólap Bemutatkozás Lelkipásztoraink
Lelkipásztoraink

Kerekes József

Kerekes József, parókus lelkész

Szülővárosom Nagyvárad. Középiskoláimat is itt végeztem. Teológiai tanulmányaimat pedig Kolozsváron. Teológia elvégzése után a Nagyvárad – Rogériuszi Egyházközség segédlelkésze voltam. Innen nyertem kinevezést Szatmárnémeti városának 5. gyülekezetébe Szatmár Szigetlankára. Immár nős emberként ott érhettük meg feleségemmel Anna lányunk születését. 2000. március 1-től a Királyhágómelléki Református Egyházkerület diakóniai előadója és a Lorántffy Egyházi Központ igazgatója lettem. Ez év novemberében született meg, most már Nagyváradon a fiunk: Ákos. 2000. decemberétől 2007. februárjáig (lemondásomig) az Egyházkerület Missziói Osztályának előadó-tanácsosa voltam.

2008. márciusától a 6 éven át betöltött második lelkipásztori állásból a gyülekezet Presbitériuma vezető lelkipásztori tisztségre választott meg.

Azóta – Istennek hála – végzem a rám bízottakat, az Ő dicsőségére.

 
RocketTheme Joomla Templates